Nemecsek szobor a Füvészkertben

Az ELTE Füvészkert 2019 augusztustól új attrakcióval gazdagodott: részben látogatóink és a Füvészkertért Alapítvány hozzájárulásával készült el az új Nemecsek szobor, mely Zsigó András fiatal keramikus alkotása.

A szobor a Viktória-ház medencéjében kapott helyet, s ezzel az egyébként is igen kedvelt Viktória-ház mostantól már nemcsak a gyönyörű amazonasi tündérrózsa, hanem e kedves szobor otthona is lett.

A szobrot 2019. augusztus 15.-én, este 21 órakor adta át Dr Orlóci László, a Füvészkert igazgatója az esti Tim Williams koncert után.

Az alkotó, Zsigó András így vall művéről:

2016-ban végeztem a MOME-n kerámiatervezőként.

Nemecsek Ernő Molnár Ferenc regényének, A Pál utcai fiúknak a főhőse, a szobor neki állít emléket. A könyv több fontos jelenete játszódik a Füvészkertben, ahogy pl. Nemecsek tragikus „megfürdetése”is, amely megpecsételi a sorsát. Formailag nem törekedtem kísérletezésre, egy nagyjából méretarányos gyermek alakját kívántam létrehozni. A karakter kialakításához a regény sokunk által ismert filmváltozatát, annak főszereplőjét (Anthony Kemp) vettem alapul. A Pál utcai fiúk világát azzal idézzük fel, hogy a szobor elhelyezésére a Viktória ház medencéjét választottuk. Ez a tér szép fényviszonyaival és különleges növényeivel egyedi atmoszférát teremt. A figura mozdulata megidézi a sorsfordító jelenetet.

A szobor samottos, magas tűzön égetett agyagból készült, kézi felrakással. Az égetés egy egyedi, 15 órán keresztül fával fűtött fatüzelésű kemencében történt, ez Japánból elszármazott és itthon ritkábban használt technika, mely a különleges mázaknak és a felszálló hamunak köszönhetően különleges felületeket eredményez.